Amaretto Jazz in the Melting Room

Az Ataraxia Amaretto Jazz in the Melting Room nevű, 50 ml-es gourmand Extrait de Parfumja (2 ml-es minta is elérhető) amarettóval, konyakkal, kávéval, fekete cseresznyével és mézzel.

A vágy kettőssége: bűnös, mégis mélységesen emberi. Mintha egy édes, mézes Amaretto Sourt innánk a pokolban. Egy lángoló jazzklub, tele melegséggel és vággyal. Finom kávéjegyek nyitják az illatot, amelyeket mély, édes mandula követ, az ördög italát idézve. Szentelt kenyér akkord öleli körül, valami szentet visszhangozva: a keresztség csendes jelképét, a gyönyörön át elnyert üdvösségét. Elítélendő bűn-e élvezni a saját létezésünket, vagy épp ez az élet értelme? Ez az Amaretto Jazz in the Melting Room.

Fejjegyek: amaretto, szentelt kenyér

Szívjegyek: fekete cseresznyelikőr, amaretto, méz, gyertyaviasz, kávébab

Alapjegyek: mogyorós csokoládé, konyak, mandula, poros kanapé, golgotavirág, kakaóvaj, lép (méhsejt), vaníliakaviár, dohány abszolú

Extrait de parfum koncentráció.

A 2026-os tétel koncentráltabb, és nagyobb természetes sűrűséggel gazdagodott, így tartósabb és jobban sugárzó illatot eredményez, igazodva az Ataraxia újabb kiadásaihoz.

Az Ataraxia által az Amaretto Jazz in the Melting Room parfümhöz írt koncepció.

- Emlékszem, elhaladtunk egy bár mellett, és ő azt mondta nekem: „Itt fog rád várni.” A jazzzene elhalkult, miközben a gyertyafény átégett a bőrömön. Éreztem, hogy néz. Szétmarcangolta a húsomat, és csak nézett mélyen belém.

- Hogy érted ezt?

- Úgy értem, el tudod képzelni, hogy egy hétéves nem lelkesedik a sötét folyosókért, és azért, hogy egy olyan szobában aludjon, ahol a nagymamája épp egy éve halt meg. De én mindig is rettenetesen féltem az ördögtől, még otthon is. Úgy értem, nagyon-nagyon féltem. És az biztosan nem segített, hogy ő belém plántálta: a szerelem és a lányok, a barátok és a bulik, sőt a legegyszerűbb örömök, mint a cukorka és a csokoládé, mind arra törnek, hogy megmérgezzenek a bűnnel, és örök kárhozatra ítéljenek egy lángoló, olvadt pokolban. Most olyan furcsának tűnik, hogy élénken emlékszem annak a szobának minden illatára, ahol azon az éjszakán aludtam. Olyan nyirkos és szomorú volt. Érezni lehetett a régiséget, a tovatűnő élet szagát. Lassan. Őszintén szólva, még mindig utálok éjszaka elaludni. Csak kényszerítem magam. Racionálisan valahol tudom, hogy semmi sem fog történni. Az elmúlt 24 évben sem történt semmi, akkor miért változna meg bármi ma éjjel? Igen, bocsánat, mit is kérdeztél?

- Érdekes. Azt kérdeztem, mit értesz azon, hogy valami belenézett? Metaforikusan, vagy tényleg volt ott valamilyen entitás? Tudom, hogy a skálán, amit adtam, semmi ilyesmi nem jött ki.

- Á, tudod, hogy mélységesen elutasítom a spiritualitást, és nem látok szellemeket meg ilyesmiket... Nem hiszek a megfoghatatlanban, de a fenébe is, a klub közelében esküszöm, éreztem, hogy az ördög néz. Az igazi, szarvakkal meg mindennel. És sok pánikrohamom volt, amikor, mondjuk, kilencéves voltam, és a halálra gondoltam. Csak erre tudtam gondolni. Évekig tartott. Huszonegy évesen olyan szörnyű pánikrohamom volt, hogy két hónapig ki sem tudtam mozdulni a házból, és egyedül otthon maradni is féltem. Szomorú idők.

- Számomra úgy tűnik, hogy amit mondtál, az lehet a probléma gyökere. Vagy legalábbis egy nagy része.

- Igen. Na mindegy, sok évnyi félelem után, amikor hazajöttem az egyetemről, úgy gondoltam, akár el is mehetnék meginni egy Amaretto Sourt Ördög úrral, és tényleg élvezhetném az életet. Nem bírtam tovább. Vicces, hogy azzal, hogy egész életemben ez elől a feltételezett pokol elől menekültem, valójában pokollá tettem az életemet. Az amaretto ma a kedvenc italom, ami elég vicces. Imádom a mandulát, még tetoválást is csináltattam róla. Éjszakánként viszont még mindig nehezen alszom.