Vestibule

Az Ataraxia Vestibule nevű, 50 ml-es gourmand Extrait de Parfumja (2 ml-es minta is elérhető) csokoládéval, chilivel, wasabival, pisztáciával és régi papírral.

Az Ataraxia illatjegy-koncepciója:

Fejjegyek: csokoládé, Carolina Reaper

Szívjegyek: csokoládétorta (Amandină), csípős piros chili, wasabi, virágpor, régiségbolt, kurkuma, root beer

Alapjegyek: kakaóbab-hüvely, edamame, pisztácia, régi könyv, halva, burgonya

Legalább 4 hónapig érlelve.

Extrait de parfum koncentráció.

Az Ataraxia által a Vestibule parfümhöz írt koncepció.

- Ahogy lejött a lépcsőn, apám üdvözölte, és megkérdezte, hogy ment. Beszélgettek egy kicsit, én pedig a lépcső közepén ülve figyeltem őket. Kissé fáradt voltam, mert aznap korábban keltem. Amikor épp indulni készült a házunkból, apám kuncogni kezdett, és gúnyos mosollyal azt mondta neki: „Tudod, most már festeni is akar”, mintha az egyetlen közös dolog bennük az lett volna, hogy egy kudarcot figyelnek. Engem. Ezt a szárnyatlan madarat, aki nem tud felhagyni azzal, hogy leugorjon a fáról, csak hogy aztán a lenti sárba csapódjon. Túl kicsinyesek voltak ahhoz, hogy azt mondják neki, hagyja abba, csak néztek és mosolyogtak. Apámat ez szórakoztatta.

- Mit csináltál?

- Áh... legszívesebben letéptem volna magamról a bőrt. Szörnyű volt, és annyira dühös voltam. Az sem segített, hogy a tanáromat meglepte, amit mondott. Ez megerősítette, mennyire elcseszett volt az egész. Nem mondtam semmit. Tudom, hogy önmagában talán nem tűnik nagy dolognak, de így éltem le az egész gyerekkoromat: soha nem éreztem magam elégnek, kinevettek, szidtak, és olyasmikért hibáztattak, amiket meg sem értettem. Talán ha tudtam volna, mit csinálok rosszul, nem lett volna ennyire rossz. Azt hiszem, a zavarodottság nagyon megviselt. Arról ábrándoztam, hogy egyszer meghalok, és ők mindent megbánnak. Végre szeretni fognak.

- Abból, amit a múlt héten mondtál, úgy értem, hogy az évek során megbékéltél ezzel?

- Hm... nagyjából. Tudom, hogy nem rosszindulatból tették.

- Valószínűleg. Ettől még hathat rád. Ritkán az ok a legfontosabb. Hanem az, hogy tudjuk, hogyan lépjünk tovább. Csak azért kérdeztem, mert meg akartam érteni, hogyan viszonyultál akkor a problémához. A szándék nem áll közvetlen összefüggésben a kimenetellel. És feljegyeztem az öngyilkossági gondolatokat, a következő ülésen visszatérünk rájuk.

- Oké. De ne vedd túl komolyan, csak egy szorongó tinédzser voltam. Szóval, vissza a szándékhoz és a kimenetelhez... Hát, nyilvánvalóan épp az ellenkező hatást érte el. Utána, talán tudat alatt, úgy éreztem, minél jobban próbálnak az emberek beskatulyázni, annál inkább ki akarok törni belőle. Minden szabályt, amit felállítottak, úgy éreztem, meg kell szegnem. Mindent, amiről azt mondták, hogy nem tehetem meg, ki kellett próbálnom. Ha nem így tettem volna, az olyan lett volna, mintha nem lélegeznék. Hmm... Persze, kimondva kicsit toxikusan és kicsit túl drámaian hangzik, de csak így tudtam előre haladni. Borzalmas volt, hogy minden egyes nap megmondták, mit csináljak és ki legyek, teljesen kisütötte az agyamat. Úgy tűnik, ha most nem megyek szembe teljesen a normával, akkor megadtam magam, és lényegében vesztettem. Halott vagyok. Nagyon-nagyon nem akarom úgy leélni az életem, hogy halottnak érzem magam. Most nem. A felnőtt életnek többnek kell lennie, mint farmernadrág és azzal való dicsekvés, hogy kávéfüggők vagyunk. Inkább tépd ki a szemem, minthogy egy kék üveget kelljen viselnem.

A Vestibule-t úgy tervezték, hogy egy vámpírbarlang suttogásainak illatát idézze.